291 liter anyatej

Néha nagyon nehéz volt beütemezni, megvalósítani, de nekem ebben az időszakban a fejés volt az első. Vagy legalábbis a prioritási lista elején szerepelt. Ha mennem kellett valahova, vittem a kis pakkomat. Ha sírtak a gyerekek, próbáltam megnyugtatni őket, de akkor is fejtem. Mert úgy éreztem, rövid és hosszú távon is ezzel tudok a legtöbbet segíteni a babáknak. És szerintem segítettem is!

HAZAI ÍZEK
Az anyatejjel nem csak a legfontosabb tápanyagokat kapták meg életük első hónapjaiban, hanem a házi koszt változatos ízeinek lenyomatát is. Megjegyzem, arra már a terhesség alatt is ügyeltem, hogy a lehető legváltozatosabban étkezzem: rukkolától répán és tepertőn át csülökig igen széles volt a repertoár. Valljuk be, három aprósággal a pocakomban nem is volt túl nehéz rávenni magam az evésre: kis túlzással szinte bármikor bármit elfogyasztottam, ami nem volt elég fürge ahhoz, hogy elszaladjon.

Biztos vagyok benne, hogy az ételek változatossága jelentősen megkönnyítette a hozzátáplálás folyamatát is. Három gyermekem – két kislány, egy kisfiú – három teljesen különböző egyéniség, alkat és ízlésvilág az étkezésben is. Mi valahogy mégis olyan játszi könnyedséggel siklottunk át a hozzátáplálás folyamatán, hogy azon még én is meglepődtem. Anna lányom félévesen egy enyhén csipős snack kolbászt rágcsálva ismerkedett az anyatejen túli ízvilággal. Bence az olajbogyóban, Luci a paradicsomos halkonzerv szószában találta meg a saját kedvencét. Köszönöm, anyatej, hogy az ízek nagykövete voltál, és soha nem kellett rimánkodnom egy-egy falatért az éhes pocakokba.

POGÁCSA BŰNTETLENÜL
Az anyatejes táplálásnak mindezeken túl még sok egyéb pozitívuma volt:

– a napi étkezések több mint felét anyatejben kapták
– nem csak rengeteg ízt ismertek meg, de az immunrendszerük is sokat erősödött tőle
– nem menstruáltam a terhesség után még 9 hónapig
– majdnem 300 liter tejet lefejtem
– az életben nem néztem annyi tévésorozatot, mint fejés közben
– rengeteg pogácsát és kekszet ehettem bűntetlenül – fejtem, és közben ettem.

De persze voltak árnyoldalai is:
– napi 3 órám ezzel telt
– a pogácsa- és kekszáradatnak csak egy része alakult át tejjé, mivel én ahhoz a típushoz tartozom, aki jól meghízik a tejes időszakban (szerencsére a tej elapadása után pikk-pakk le is fogytam)
– ez a 730 óra fejés bizony nyomot hagy a testen, amivel – a szülés utáni regeneráció részeként – érdemes kicsit külön is foglalkozni
– a tejjel együtt lényegében minden tápanyag kiáramlott belőlem.

Méghozzá szó szerint. Az intenzív terhelés ugyanis olyannyira kimerítette a szervezetem tartalékait, hogy a gyerekek 8 hónapos korában egy enyhe téli megfázásból tüdőgyulladás lett, majd egy hétre kórházba kerültem. Ez sajnos egyik napról a másikra véget is vetett az anyatejes időszaknak. Szerencsére a tápszer és az egyre intenzívebb hozzátáplálás már elegendőnek bizonyult, hogy a gyerekek is könnyen elengedjék az anyatej ízeit.

Ennek ellenére máig nagyon jó emlékekkel gondolok vissza ezekre a hónapokra, és kifejezetten hiányzik, hogy igazából nem szoptattam. Csak ezért az egy dologért is nagyon szívesen vállalnék még egy picit. De ha ezt a helyzetet újrakezdhetném, ugyanígy csinálnám megint. Így tudott a család, a barátok és a dada is a legtöbbet segíteni, így voltak szervezhetők a mindennapok, tartható a szoros napirend. Az éjszakákat mindig a férjemmel együtt csináltuk végig. Soha nem kellett egyedül virrasztanom, és ketten együtt sokkal gyorsabban meg is etettük a három apróságot – ez egy újabb örök és kitörölhetetlen köteléket épített ötünk között.

Az pedig az emberi test csodája, hogy az emlékek felidézésétől, ahogy írom most nektek ezt a posztot, feszül a mellem és szúrkál…
Csak nem mindjárt megint beindul?