Viniczai Fenes Dóra

Viniczai Fenes Dóra

Bemutatkozás

Viniczai Fenes Dóra vagyok, 42 éves, anyuka és feleség, a SzuperAnyuka Egészségtornák alapítója. Tíz évet dolgoztam HR menedzserként majd szabadúszó HR generalistaként hazai és nemzetközi cégeknél. De a legkeményebb „szervezetfejlesztési” kihívásokkal akkor szembesültem, amikor várandós lettem, majd megszülettek hármasikreink :-)

Mi tagadás, a hármasikres várandósság mély nyomokat hagyott a testemen. Hosszú út vezetett odáig, hogy sikeresen regeneráljam saját állapotomat, majd az ennek során szerzett tapasztalatok és élmények nyomán új hivatást válasszak: HR-es helyett inkább RTM oktató, majd szétnyílt hasizom specialista lehessek.

Először azért indultam el ezen az úton, mert nagyon szerettem volna visszatérni korábbi hobbimhoz, a futáshoz. Mire elértem ezt a vágyott célt, elmélyültem és beleszerettem a területbe. Manapság a nők mind később vállalnak gyermeket, a test viszont 30 év felett egyre jobban elveszíti természetes regenerációs képességét. Ezért szinte minden nőnek szüksége lenne regeneráló tornára, tehát nem csak annak, akinek eltávolodnak az egyenes hasizmai.

Hiszen itt sokkal többről van szó: az egész mélyizom rendszerünkről, a has-, hát-, rekesz- és medencefenék-izmainkról, a gerincünkről, ízületeinkről, testtartásunkról, mozgásmintáinkról. Ha pedig valaki császármetszéssel szült, esetében még sokkal többről is.

SzuperAnyuka Egészségtornák keretében az elmúlt 5 évben már több mint 2000 anyuka tornázott és regenerált velem jelentős részben vezetett online kurzusokon vagy kiscsoportos személyes órák keretében, részben saját módszertan szerint.

- RTM (Rectus Training Method) és RTM Kismama oktató, szétnyílt hasizom specialista

- RTM Alakformáló oktató (medencefenék problémával, süllyedéssel is végezhető)

- RYC (Restore Your Core) oktató (holisztikus regenerációs módszertan, USA)

- Kanga PowerHouse oktató, medencefék-regeneráció specialista

- Kismama és szülés utáni regenerációt segítő kinesio taping

- Szenzomotoros trainer

- Gerinctrainer

- Aqua fitness és vízi aerobic oktató

- Funkcionális fascia trainer

- NMPT instruktor, természetes mozgásminta tréner (Bene Máté Gerincakadémia)

- Hegkezelés specialista, masszőr

- Sport és aerobic oktató

- SzuperMozgó oktató (kisgyermekek mozgásfejlesztése)

Ilyen vele egy óra

Elérhetőségei

Viniczai Fenes Dóra Viniczai Fenes Dóra